nyulakeladoak
nyulakeladoak
Képek
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Árlista

Törpenyulak!

Nőstény törpenyúl: 2000 forint

Kan törpenyúl: 1500 forint

Érdeklődni lehet:  ricsi@radioreal.hu

 
Információk a törpenyúlól

A nyulat egy légzőnyílással ellátott dobozban szállíthatjuk, de jobb, ha macskaszállító dobozban visszük ide-oda. Akkor lesz a legszelídebb, ha az első napokban bent tartjuk a lakásban. Amikor meghoztuk tegyük a végleges helyére és hagyjuk pár órát egyedül. Utána figyelgethetjük hogy mit csinál, esetleg halkan beszélhetünk hozzá, hogy szokja a hangunkat. Öt-hat nap után kiengedhetjük. Üljünk le elé és figyeljük, hogy mit csinál. Ne csináljunk hírtelen mozdulatokat az első hetekben, mert nagyon megijedhet. A nyulak nagyon kíváncsiak, ezért hamar felderíti a terepet. A nyúlnak legalább napi 2-3 óra foglalkozás kell. Fontos, hogy ő maga közlekedjen ki és be a ketrecben. Minden zöldféléhez ami nem mérgező, hozzá lehet szoktatni, de csak fokozatosan. Tápláléka: 70%széna, 25% zöldség, 5% magok. Napi két evőkanál mag elég neki. Szénának és víznek mindig kell lennie előtte. A vizet adhatod tálkából vagy golyós itatóból. Ha két nyuszink van akkor össze kell szoktatunk őket, akkor ha megegyezik a nemük nagyon óvatosan kell csinálni, mert össze verekedhetnek elég csúnyán végzetes kimenetű is lehet.Az egészséges nyúl keményet kakil, de ha nem, akkor sem nem kell megijedni, mert azt valószínű megeszi. Ezt a szokatlan dolgot azért csinálják mert jót tesz az emésztésnek. A nyulak választanak maguknak "WC" -sarkot ahová célszerű valamilyen alátétet rakni, mert így könnyebb takarítani. A ketrec mérete legalább legyen 100×50 cm-es. A hideget bírja, de a huzattól védd. Egy nyuszi általában 6-7 évig él, de megérheti a 10-12 éves kort is.

 
Portál beindítása
Portáltulajdonos, figyelem!

A portál tényleges beindításához van néhány nélkülözhetetlen teendőd:

  1. A Vezérlősáv / Modulkezelő menüpont alatt hozz létre új modulokat!
  2. Aktiválni kell azokat a modulokat, amelyeket a látogatók számára is láthatóvá akarsz tenni!
  3. A Vezérlősáv / Beállítások menüpont alatt állítsd be, hogy a létrehozott modulok közül melyik legyen a nyitóoldalad, azaz a főoldalad! Amíg nem választasz, mindig látszani fog ez a figyelmeztetés!
  4. Kezdd meg a tartalmi feltöltést, hogy érdekes és egyéni legyen a portálod! Készíts olyan modulokat, amelyek interaktívak, hogy ismerőseid, barátaid szívesen visszatérjenek a lapodra.

Portálod biztonsága érdekében kattints IDE, és olvasd el figyelmesen a cikket!
Ha további kérdésed van, olvasgasd a www.gportal.hu fórumait, vagy írj a webmesternek!

Kellemes szórakozást, jó munkát!

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!